A város jelképe a főtéren elhelyezkedő kéttornyú reformáus templom, mely a debreceni református Nagytemplom, és a kunhegyesi templom mellett a Tiszántúl három kéttornyú református templomának egyike.
A templom története:
1870-1872 között épült. A város középpontjában már korábban is állt egy templom, mely a 15. század körül épülhetett, és amelyet a hajdúk 1605-ben történt letelepedésüket követően folyamatosan javítgattak, templomtornyot is építettek hozzá. A század végén a templom északi oldalfalát mintegy 10 ölnyi hosszúságban elbontották, helyére oszlopsort építettek, és az oldalfalat 3 öllel kijjebb építették. 1777-ben ugyanezt megtették a déli oldalfallal is, két oldalán karzatot létesítettek, de a növekvő gyülekezet számára az építmény egyre szűkebb lett.
Az új templom tervei 1847-re készültek el, az akkori tervek még egy toronyra számítottak. A szabadságharc, majd az elnyomás időszakában szünetelt a templomépítés, csak a kiegyezést követően folytatódott tovább: 1868-ban Szkalnitzky Antal és Koch Henrik építészek két tervet is készítettek az új templomról, mindkét terv kéttornyú templomról rendelkezett. 1870. július 29-én a terveket jóváhagyták, és Bartha Mihály lelkipásztor, Hadházy Endre, a város főhadnagya, valamint Balthazár János hajdúkerületi mérnök, szerződést kötöttek Varga Ferenc építésszel a templom felépítésére. Az alapkőletételre a déli szegletnél 1870. október 13-án, az északi szegletnél pedig, október 26-án került sor. Az alapkövekben emlékiratot és pénzt helyeztek el. A neoromán stílusú új templom 1872-re épült fel, három harangját Hilzer István bécsújhelyi mester, 30 változatú orgonáját pedig, Kiszel István készítette. A 15. századi templomból megmaradt kőtáblát az új templom bejárati csarnokfalába építették be, felirata ma is olvasható. Az I. világháborúban a templom két nagyobb harangját elvitték, ezt 1922-ben pótolták: Walser Ferenc harangöntő készített 1551, 2 kg-os, valamint 855, 5 kg-os harangokat.
1944. június 15-én ismét elvitték az újonnan öntött 1551 kg-os nagyharangot.
A II. világháborúban, 1944. október 26-án, éppen az alapkőletétel évfordulóján a templom tetőszerkezete egy gyújtógránát-lövedéktől lángra kapott, a tűz átterjedt az egész épületre, így az egész templom a tűz martalékává vált. Hadházi András presbiter az égő templomból kimentette a Bibliát, valamint a keresztelő-tálat és a kancsót. A kimentett tárgyakon kívül minden elégett: a szószék, az úrasztal, az orgona, ajtók, ablakok, padok, mind a négy karzat, valamint az egész tetőzet.1949. február 1-jén kelt az a körlevél, melyben Molnár Zoltán akkori lelkipásztor és dr. Szilva Endre főgondnok a magyarországi református egyház többi gyülekezetéhez fordultak, és segítséget kértek a templom újjáépítéséhez.
Ezt követően állami segítséggel, valamint a hívek adományaiból az 1970-es évek végére helyreállították a templomot. 1982-ben elkészült az új orgona, 1989-ben felújították a szószékkel szembeni templomhajóban elhelyezkedő, ún. „kistermet” is. 1990-ben, városi segítséggel újraindult a toronyóra, 1992-ben elkészült a még hiányzó öt ajtó és a két toronysüveg. A templom felépítésének 120. évfordulója alkalmából a II. világháborúban elvitt nagy harang is pótlásra került.
